Sablon vagy egyedi?

Általában akik megkeresnek minket, elsősorban egyedi, nem pedig sablonos megoldásokat szeretnének látni weboldalukon. Ezen igényük nem a jól bevált, mindenki által kedvelt és ismert módszerek kerülése, hanem inkább az unalmas, tucat és átlagos megjelenés helyett, egyedi, megragadó, az átlagostól eltérő, a kitűzött céloknak legmegfelelőbb megoldások megalkotására irányul.

Sablon vagy egyedi?

Ha hasonlattal szeretnénk érzékeltetni a különbséget a sablon és az egyedi weboldalak között, akkor ez olyasmi, mint az egyenruhások és a civilek közötti differencia. A sablonos weboldalak legtöbb esetben un. tempalte-ből készülnek, ahol előre meghatározott kinézetű és tudású elemeket pakolgat egymás mellé a készítő, egy előre definiált környezetben. Ahogy felmerül egy – akár előre nem látható – különleges kérés, feladat, akkor már barkácsolni kell a meglévő modulokból, amiből jó esetben fél megoldások születnek.

Persze a template oldalaknak is megvannak az előnyei:

  • Rengeteg, akár több ezer előre definiált sablon téma közül lehet választani, értve ezt témára, színvilágra, technológiákra
  • Ha sikerült választani, akkor úgy érezhetjük, hogy szinte már kész is van az oldalunk, már csak meg kell töltenünk tartalommal
  • Relatív olcsón, sok esetben teljesen ingyen megkaphatjuk
  • Minimális számítógépes ismerettel, akár otthon, a konyhaasztalon összebarkácsolhatjuk vele az oldalunkat

Ezzel szemben vizsgáljuk meg az egyedi weboldalak ismérveit:

  • Kezdjük azzal, hogy drága, szemben a költséghatékony sablonos oldalakkal
  • Hosszadalmas a kivitelezése
  • A nulláról kell elkezdeni, nincs semmi támpont, minta, mint a template oldalaknál
  • Egyedülálló megjelenés. Nem találkozunk ugyanolyan vagy szinte teljesen hasonló oldallal, mint a miénk
  • Tökéletesen alkalmazkodik a vállalkozás és a mi igényeinkhez
  • Skálázható, továbbfejleszthető, jöhet bármilyen ötlet, vagy megoldandó feladat, nincs akadály
  • Felhasználóbarát, azaz a látogatók biztos el fognak igazodni az oldalon és nem kell keresgélniük. Érteni és tudni fogják, hogy hol járnak, mit látnak, olvasnak.
  • Friss és modern. Amennyiben minket választ, úgy garantált. Kollegáimmal abban leljük örömünket, ha teljesen egyedi, a céloknak legmegfelelőbb megoldásokat valósíthatjuk meg ügyfeleinknek.
  • Végül, de nem utolsó sorban pontosan azt kapja, amit megálmodott. Ha nincs még pontos elképzelése vagy csak körvonalakban, akkor tervekkel és vázlatokkal, akár ötleteinkkel is segítünk az elgondolás kialakításában.

Segítség a választáshoz: sablon vagy egyedi?

A fenti érveket érdemes összehasonlítani.

Amennyiben úgy dönt, hogy valamelyik template oldalt választja, és akár saját maga nekilát annak elkészítéséhez, akkor nem árt előre leckéket venni a CMS rendszerek telepítéséről, konfigurálásáról. Jó tisztában lenni azzal is, hogy mi az a sok, furcsa nevű könyvtár és bennük az a sokféle fájl, amikor az FTP-n ránézünk a templétünkre.

Továbbá jól jöhet még a képszerkesztés, HTML, PHP, XML és CSS kódolás legalább alapszintű ismerete, nem is beszélve arról, ha esetleg a java scriptbe vagy az adatbázisba esetleg annak SQL kódjába is bele kell nyúlni egy cseppnyit. Ha mindezek az ismeretek megvannak, akkor érdemes belevágni, de kétséges, hogy eléri a várt szintet a végeredmény.

A template oldalak ezreit vizsgálva ajánlatos megfigyelni, hogy ha az oldalmintákból kivesszük a nagyon szép mintaképeket (fotókat) – amiket ki kell vennünk, hiszen azok helyére a saját grafikáink kerülnek majd – akkor mi marad? Az esetek nagy részében kiderül, hogy szinte semmi, talán egy szép háttér kép, ami viszont sehogy nem passzol a mi elképzeléseinkhez vagy képeinkhez. Maradhat egy mutatós menürendszer, amiről kiderül, hogy nekünk úgy nem jó, de ha átalakítjuk (pl. beleírjuk a mi menü elnevezéseinket), akkor már gondok vannak vele, nem úgy működik, mint a bemutató oldalon a frappáns angol elnevezésekkel.

Sokszor előfordul, hogy be akarunk illeszteni olyan elemet, ami a sablonban gyárilag nincs benne. Semmi gond, ezt is lehet, - ha szerencsénk van egy kattintás, ellenkező esetben hosszas kutatómunka -, csak amikor kipróbáljuk, akkor valamiért nem úgy működik, nem úgy jelenik meg, ahogy mi azt szeretnénk. Ilyenkor jönnek jól a programozói ismereteink, meg az, ha van rá sok-sok időnk.

Javasoljuk, hogy mielőtt döntene, vegye fel velünk a kapcsolatot. Ha kell, telefonon vagy akár skype-on visszahívjuk és meghallgatjuk az elképzelését, akár tanácsokkal is ellátjuk. Ha úgy döntene, hogy nem velünk készítteti el az oldalt, akkor is örömünkre szolgál, ha segíthetünk, hiszen mi is abból tanulunk, ha minél többféle igénnyel ismerkedhetünk meg.

Ne habozzon felkeresni minket, akár most azonnal is!
Kérje ingyenes visszahívásunkat!

Ugrás az oldal tetejére

További cikkek

Cikkek- írások